2007. december 14., péntek
Kórházas 6 nap
Az úgy kezdődött, hogy bevérzések keletkeztek a lábamon. Ezt 6-án (csütörtök) vettem észre. Szóltam anyáéknak, de azt hitték, hogy valamilyen allergiás kiütés, ezért nem foglalkoztunk vele. Péntekre nagyon csúnya lett, főként a lábamon, de a nyakamon is volt, és úgy nézett ki, mintha kiszívták volna. Úgy döntöttünk, hogy bemegyünk az ügyeletre. Ez volt 8-án , szombaton. Onnan elküldtek a berényi kórházba, ahol kétszer is vettek tőlem vért. Elvoltam ott egy darabig, majd megjött a véreredmény. Még el sem mondták, hogy mi bajom, már ott is volt 2 mentős, hogy elvigyenek Szolnokra. A mentőben kiderült, hogy azért kell menni a szolnoki kórházba ( Hetényi Kórház ), mert túl alacson a trombocita-számom, és berényben nem tudják kezelni. Megkérdeztük az egyik mentőstől, hogy mennyi, és mondták, hogy 5 000. Ez nem is tűnik kevésnek, de utána bejelemtették, hogy 140 000-400 000 normális. Uff! Ezen enyhén szólva kiakadtam. Mindegy, most nem ez a lényeg. Aztán Szolnokon megkaptam a kezelést. Kettő szobatársam volt, Dóri (13) vakbélgyanúval, Szandi (6) pedig a cukorbetegségével. Szegénykém... 6 évesen kiderül, hogy cukorbeteg. Én egyenesen elkezdtem volna bömbölni és ordítozni. Na mindegy. Ennyi volt a kórházban töltött 6 napom röviden :).
2007. december 4., kedd
Egy kicsit elgondolkodtam... (otthoni változat)
Egy picit elgondolkodtam, hogy milyen világban élünk. Kibeszéljük a másikat a háta mögött, miközben azt tettetjük, hogy barátnők vagyunk? Szerintem ez nincs rendben. Ezzel nem azt akarom állítani, hogy én nem, csinálom pont ugyanezt, és hogy jobb vagyok, mint a többiek. Nem. Hiszen minden ember ugyanolyan ezen a téren. Amúgy nem. Van aki kevésbé beszéli ki a másikat, van aki nagyon, de olyan ember nincs, aki egyáltlán nem. Kivéve, ha nem tud beszélni, vagy ha nincsenek barátai. De az más. Szóval ott tartottam, hogy gondolkodtam. ÉS szerintem ezt egyáltalán nem érdemlik meg azok az emberek, akivel tesszük. Najó... bavvallom, most én is éppen úgymond 'kibeszélem' a másikat, a haverjával. Azt a pasit, akivel járni akarok majd. Végülis az nem ugyanaz. Ezt mondják a többiek. De én, most hogy így gondolkoztam rajta, rájöttem, hogy teljesen ugyanaz. Hiszen kik vagyunk mi, hogy a másik hibáit, azt, hogy kibe szerelmes, vagy a jegyeit kipletykáljuk?? Semmi közünk hozzá, csak az illető megbízik bennünk, és elmondja. Majd nagyot csalódk. Ez a világ rendje. De most térjünk vissza a pasihoz, akivel lehet, hogy járni fogok.
Elgondolkodtam egy kicsit...(számtek órán)
Egy picit elgondolkodtam. Miért van az, hogy bizonyos embereket a barátunknak tekintük, de mégis kibeszéljük őket? Miért van az, hogy egyes emberekre haragszunk, amiért azt csinálják, amit, de mégsem merjük a szemükbe mondani? Ez szerintem borzasztó. Most ezzel nem azt akarom mondani, hogy én soha nem csinálok soha ilyent, de nem értem.
2007. november 30., péntek
Egy hét büntiban
Na most gyorsan kell írnom, mert még 3 percem van. Szerintem ez tök szemétség... Namindegy. Most nincs iőm leírni az egészet, szóva akkor majd máskor elmondom. Lényegesebb dolgokra térek inkább. :P Tetzik egy fiú, nagyon, és úgy érzem, hogy lesz valami, mivel tudom, hogy én is tetszek neki. Tiszta jó láv-sztori (L) . Szóval most ezen az egy hetes büntin kívül tök jól alakulnak a dlgok. Hibátlan lett az egészségtandogám, amiben osztálytársam, aki mögöttem ül, segített. Neki köszönhetem :). Itt is köszönöm neki. Na gozok, mert kemény 1 perccel túlhaladtam a megbeszélt időt... :P Bye Kiss Love
2007. november 18., vasárnap
Átlagos vasárnap
Hát ez a nap olyan átlagos vasárnaaap :). Meg tök jó volt a tegnap, mert ugye pénteken volt a Domino day, és tiszta lázba voltam... Szóval behoztam a römit, és elkezdtem dominózniii :) Olyan hihetetlenül őrült vagyok, hogy ez nálam alap :). Szóval dominóztam meg egy csomószor ledöntöttem véletlen, pedig nagyon szexik lettek volna, meg építettünk Nessykémmel dominóvárat...vagyishogy ő épített én csak próbáltam, mert mindig eldőlt... Ja amúgy nem tudja valaki, hogy megdőlt-e a világrekord?? Szüleim nem engedték végignézni....Ezt a szívást ugye?? kérem a válaszokat a hozzászólásokba... :) :)!!! Na goo mert most ők templomba vannak, és elvileg pakolok... szóval LuW PuXx és dominó déééjj eredményeket kérekk ^^
2007. november 16., péntek
Tenyérjóslás mesterfokon :)
MA kaptam Bogitól egy tökjó könyvet, ilyen tenyérjóslásosat, szóval nem nagyon figyeltem természeten se, meg egészségtanon se, nem mintha eddig azt csináltam volna, de mindegy... :P Igazi coolos volt a mai nap, meg most msn-en amint feljöttem egyből írt Kitty (L)(L)(L) (úúúúúgy imádoooom(L)(L) ) és annyira jól esett... LáWolom SzÍvEimmet naon... Gréta, Kitty, MSE, Zsancy, Nessy meg a többi csajomm:P szal most minden jó, és szép. Csak az a poén, hogy most épp nem is gépezhetek, csak anyáék nincsenek itthon szóval rosszalkodok egy kicsit. Nem mintha amúgy nem rossazlkodnék soha.... :P jááá... meg ma van a Domino-day, amúgy meg tökjó hogy kaptam azt a könyvet, szóval hétvégén nem fogok valami sokat unatkozni... Na megyek TvT kuksizniiii:P LuWw PuXx ˇ^˘^°˘˛˘`˘˛°`˙´` meg Kittynek Grétának (L)(L)(L)(L)(L)(L)(L)˘ ^^
2007. október 28., vasárnap
Hundertwasser satöbbi
Tegnap voltunk Hundertwasser kiállításon a Szépművészeti Múzeumban Pesteeeen :). Tökre coolos volt meg ilyenek. Megnéztük utána a Vaszary kiállítást is valahol a budai vár környékén. Meg amikor elindultunk a busszal akkor Bogi jósolt a tenyeremből. Megmondta, hogy érdekel az ezoterika. És milyen igaz. Meg egy csomó minden megmondott, pedig akkor beszélgettünk ELŐSZÖR!!! Pedig kezdtem elhinni, hogy ezek csak találgatások... És erre kiderül, hogy MINDEN szava igaz... Ez tök LOL!! Na menek... PuXX^^
2007. október 25., csütörtök
Minden jobb :)
Már minden jobb. Először is kibékültem MSÉ-vel... MEg egész jó volt a mai napom :). Meg nemrég, azazhogy tegnapelőtt újratelepítettük a gpet, és most tökjó, meg Vistás kinézet van rajta, szóval coolos nadon :). Meg végre van időm írni a kirándulásról. Hát szerintem nemvolt rossz, én bírtam. Először megnéztük a Lúdas Mátyást :) ... Ilyen dedósoknak való volt, de majdnem az egészen Blootooth-on küldözgettük a képeket :D... Tiszta jaszkarííí :)... Mint a Mean Girls-ben:D Aztán elmentünk a Csodák palotájába ... Az is tisztára faxa volt, szóval minden olyan jaszkarííí :D... Meg megnéztük a klotyeszkiállítást is... Szerintem ez tök gázos volt... Meg satöbbi... Erről nemis érdemes írni. Szóval szerintem hagyjuk. aztán a hazaút meg nagyon best volt... Kicsi résegség, pedig még pia sem volt... Igazán fel lehetett volna dobni egy kis Bacardi Breezer-rel :). Namindegy mostmár. Majd legközelebb gondoskodok róla. Meg találtam megint tökjó idézetet:
No matter how hard I try
Without your love I can't live
So in the end i close my eyes
and go to sleep with tears ..
~ Akármennyire is próbálom
a szerelmed nélkül élni nem tudok
így végül lehunyom a szemem
és elalszom a könnyeimmel
Na mára enyíííí ;) Jaszkaríííís napot mindenkinek meg coolos holydayt :D PuXxoooHh
" I hate it when you lie
I hate the way you’re always right.
I hate it when you make me laugh,
even worse when you make me cry.
I hate the fact that you didn't call,
and i hate it when you’re not around
But mostly I hate the way I don’t hate you,
not even close… not even a little bit…
not even at all.
~ Gyűlölöm ha hazudsz,
és azt is gyűlölöm, ha nem
Ha miattad nevetek,
vagy ha könnyes lesz a szemem.
Gyűlölöm, ha nem hívsz fel,
ha nem nézel felém,
És gyűlölöm, hogy nem gyűlöllek,
cseppet sem, szemernyit sem,
Nem gyűlöllek én. " /10 things I hate about you - részlet ^^ /
2007. október 22., hétfő
Hétfő
Ma voltam Grétánál ♥... Haláli volt... ĐvĐ-ztünk, meg megnéztük a Szerelmes hangjegyek 1-et, komolyan, ma tökjó filmek vannak, ami elég ritka... Szóval király volt a mai nap. Kezdek felfedezni valamit... Ajjaj... Nem lenne valami nagyon jó, ha ez bekövetkezne... Bár... Nemis tudom... Lehet, hogy előnyös, lehet, hogy hátrányos. Meg a kirándulásról ma sincs időm írni, szóval nem hiszem, hogy szolgálhatok valami izgissel :). Na ennyi volt... Ezer dolgom van még... Szióókaa & PuXx
2007. október 21., vasárnap
Az a hülye vasárnap...
Egész jó volt a mai nap, csak az volt a szar, hogy korán kellett kelni. Az osztálykirándulás faxa volt, de most nincs időm leírni, mert csak azért jöhettem, mert a gobbóimat meg akarom nézni(---> olyan ariiiik). Igazából nem bünti, vagy ilyenek, csak vírusos a gép, és nagyon szenved, szóval egy ideig nemnagyon fogok írni... Nembaj, legalább nem leszek ínyhűvejgyulladásos :). Na szió puszíííh(L)
2007. október 20., szombat
SZERELMES VAGYOK!!!
Imádom Őt(L)(L)(L) ... a baj az, hogy neki nem is tetszek. Meg tökre köcsög velem :( :( . Miért velem történnek ilyenek?? ELszegődök apácának, ha ez így folytatódik. Meg még vígasztalásom se sok van. Gréta, Nessy meg... asszem csak ennyi. Mert a sweetym azazhogy MSE haraxik rám... Mondjuk most nemaz, hogy nincs rá oka, de azért mégis lehetne egy picit is megbocsátóbb. Végül is fél éve, hogy legjobb barátnők voltunk... Najó, háromnegyed ... De az most olyan mindegy. De istenem ez a szombati suli is tökre kiborító. Főleg, hogy tesin a kondiba voltunk, meg Levi meg Petike megzabálta a kajámat, és éhenmaradtam... Najó nem, mert bizronság esetére vettem 2 csomag Pufiit (L) Mondjuk még úgyis éhen maradtam... Végülis az nem is fontos... Meg annyi minden van még. Ő az egyik legjobb barátnőmbe szerelmes 3-os kora óta... Mert persze alsóba egy osztályba jártak... Meg az is király, hogy Ő most pont 8-os, és akkor most 5 éven keresztül szerelmes volt belé, vagy mi?? Ez így hülyeség... Na töknyolc gooo LuWw
2007. október 1., hétfő
Híztam két kilóót
Jáá...HÍZTAM 2 TELJES KILÓÓT!!! TE ÚRISTEN!!!!
Az első kiló a mai napi 3 sor csoki
A következő fél kiló az a mai popcorn
Az utolsó fél kiló pedig az egész hónapos zabálásom eredménye
2007. szeptember 30., vasárnap
In the park
2007. szeptember 26., szerda
Még nem tudom, majd kiderül :)
Hát mint a cím is mondja: a címét még nem tudom, majd kiderül :)
Remegve vágtatok a szélben...
Egy őszi éjjelen.
És tudom nem számít már...
Ooooh...
A régi életem!!!
Én nem nem nem,
nem nyitom ki a szívem,
Mert nem akarok sírni...
Oooh...
2007. szeptember 24., hétfő
Shopping ♥
Ma zenesuli után anyával elmentünk nadrágot venni! Ebből lett 4 felső és egy farmergatya! Szóval ez jól sikerült!:)
Szar nap
Nem tudom, hogy miért vagyok ilyen peches. Tiszta gáz. Ma pl. írtam természetből ilyen cetlit. Elég rosszul sikerült, de még pluszba a drága osztályfőnök is kommentálta, hogy: "Marcsyka, el vagyok szomorodva. A te képességeiddel 3 perc alatt meg tudtad volna tanulni". Mintha az anyukám lenne. KIBORÍTÓ!!!! Utána tesin 60m-t futottunk, ami alapból szar, mert iszonyatosan fáj a bokám. Ja meg az persze kéziztünk is órán. Az egyik csaj pedig ott kommentálta a játékomat. Nem mintha ő jobb lett volna. Tiszta ideg voltam, majdnem elbőgtem magam az egész nap miatt. Olyan gáz. Szinte mindenért bőgök. Tiszta idegesítő. Jááá...KIVAGYOK!!!!KIKÉSZÜLTEM!!!!
2007. szeptember 18., kedd
Számtek órán
Most azon gondolkozok, hogy rossz vagyok-e...Azért az TÉNYLEG nem szép dolog, hogy számtekórán végig netezek...Dehát senki sem hibáztathat. Vagy igen??? Iagzából nemtudom. Valami nyári emlékekről kell ilyen...izét csinálni. Dögunalom. Csak a tanárom nehogy olvassa a blogomat.... Húúú... Az gázos lenne :). Áhh... KICSÖNGŐŐŐ!!! Ezaz...Végreee. Na sziasztok. Vagy következő számteken jövök, vagy akkor, ha már megtanultam gépírni. :)
2007. szeptember 17., hétfő
Ilyen nincs!-avagy MIÉRT mi szívunk táncon
ILYEN NINCS!!! Mit képzel az a liba??? Hogy csak úgy eltűrjük, hogy szétrontsa a csoportunkat?? Hát ezt érdemeljük, vagy érdemlem 7 ÉV TÁNCOLÁS UTÁN??? Ez kész röhej!!! Mi az, hogy semmilyen más csoportban nem táncolt, és most egyből a 7-esek életét rombolja szét???? Az meg egy másik dolog, hogy ő az, aki a volt legjobb barátnőmet el akarta venni (persze akkor, mikor még a legjobb barátnőm volt). Na, most ennyi, mert ki vagyok akadva, és így képtelen vagyok bármit is csinálni.
Újra itt
Sziasztok!
Rég voltam már, de most újra it vagyok :). Igazából az buzdít rá, hogy olvastam egy könyvet. "Egy 'neveletlen' írónő naplója"... Igazából csak Mo.-n van ilyen :). Ez Meg Cabot naplója, vagyis blogja, magyarra lefordítva. Igazából ő nagy példaképem. Szinte olyan mint egy tini. Hihetetlenül vicces, és nem csak a politika és az árak érdeklik, mint mostanság a felnőtteket, hanem a sztárok világában is jártas. Ja és azt is ő tanácsolta, hogyha író vagy újságíró akarok lenni, ne mondjam el senkinek. Kivéve őt :). Najó ezt az utolsó mondatot nem ő mondta. Tehát senkinek ne beszéljetek az álmotokról (uppsz...ezt az előző blogbejegyzésemnél még nem tudtam), és menjetek el gépírást tanulni :). Higyjétek el, sokkal egyszerűbb lesz úgy gépelni, hogy nem kell mindig külön átnézni, hogy nincs e véletlen benne egy icipici hiba :). Mert én bevallom, hogy még nem tudok...És zavaró...Nagyon is az. Szóval most mindenki gondolja végig... Szeretsz arra a klönórára járni, amelyikre be vagy iratkozva? Ha nem azzonnal lépj ki, és kezdj valami új dologba. Ha az sem tetszik, akkor azt is abbahagyhatod, max. arra a félévre még be kell járnod, amelyikre be vagy fizetve. És így tovább addig, amíg meg nem találod azt, amit szeretsz. Na, mára ennyi volt, mert igazából nem is gépezhetnék. Ja, és a mondás is úgy van: Aki keres, az talál...Tehát ha kerestek magatoknak olyan elfoglaltságot, amit szerettek, akkor foglalkozhatsz azzal egész életeben. Na most már télleg befejezem. Sok szerencsét mindenkinek!
2007. augusztus 13., hétfő
Rólam
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
