Kórházas 6 nap

Az úgy kezdődött, hogy bevérzések keletkeztek a lábamon. Ezt 6-án (csütörtök) vettem észre. Szóltam anyáéknak, de azt hitték, hogy valamilyen allergiás kiütés, ezért nem foglalkoztunk vele. Péntekre nagyon csúnya lett, főként a lábamon, de a nyakamon is volt, és úgy nézett ki, mintha kiszívták volna. Úgy döntöttünk, hogy bemegyünk az ügyeletre. Ez volt 8-án , szombaton. Onnan elküldtek a berényi kórházba, ahol kétszer is vettek tőlem vért. Elvoltam ott egy darabig, majd megjött a véreredmény. Még el sem mondták, hogy mi bajom, már ott is volt 2 mentős, hogy elvigyenek Szolnokra. A mentőben kiderült, hogy azért kell menni a szolnoki kórházba ( Hetényi Kórház ), mert túl alacson a trombocita-számom, és berényben nem tudják kezelni. Megkérdeztük az egyik mentőstől, hogy mennyi, és mondták, hogy 5 000. Ez nem is tűnik kevésnek, de utána bejelemtették, hogy 140 000-400 000 normális. Uff! Ezen enyhén szólva kiakadtam. Mindegy, most nem ez a lényeg. Aztán Szolnokon megkaptam a kezelést. Kettő szobatársam volt, Dóri (13) vakbélgyanúval, Szandi (6) pedig a cukorbetegségével. Szegénykém... 6 évesen kiderül, hogy cukorbeteg. Én egyenesen elkezdtem volna bömbölni és ordítozni. Na mindegy. Ennyi volt a kórházban töltött 6 napom röviden :).

Egy kicsit elgondolkodtam... (otthoni változat)

Egy picit elgondolkodtam, hogy milyen világban élünk. Kibeszéljük a másikat a háta mögött, miközben azt tettetjük, hogy barátnők vagyunk? Szerintem ez nincs rendben. Ezzel nem azt akarom állítani, hogy én nem, csinálom pont ugyanezt, és hogy jobb vagyok, mint a többiek. Nem. Hiszen minden ember ugyanolyan ezen a téren. Amúgy nem. Van aki kevésbé beszéli ki a másikat, van aki nagyon, de olyan ember nincs, aki egyáltlán nem. Kivéve, ha nem tud beszélni, vagy ha nincsenek barátai. De az más. Szóval ott tartottam, hogy gondolkodtam. ÉS szerintem ezt egyáltalán nem érdemlik meg azok az emberek, akivel tesszük. Najó... bavvallom, most én is éppen úgymond 'kibeszélem' a másikat, a haverjával. Azt a pasit, akivel járni akarok majd. Végülis az nem ugyanaz. Ezt mondják a többiek. De én, most hogy így gondolkoztam rajta, rájöttem, hogy teljesen ugyanaz. Hiszen kik vagyunk mi, hogy a másik hibáit, azt, hogy kibe szerelmes, vagy a jegyeit kipletykáljuk?? Semmi közünk hozzá, csak az illető megbízik bennünk, és elmondja. Majd nagyot csalódk. Ez a világ rendje. De most térjünk vissza a pasihoz, akivel lehet, hogy járni fogok.

Elgondolkodtam egy kicsit...(számtek órán)

Egy picit elgondolkodtam. Miért van az, hogy bizonyos embereket a barátunknak tekintük, de mégis kibeszéljük őket? Miért van az, hogy egyes emberekre haragszunk, amiért azt csinálják, amit, de mégsem merjük a szemükbe mondani? Ez szerintem borzasztó. Most ezzel nem azt akarom mondani, hogy én soha nem csinálok soha ilyent, de nem értem.